A kirekesztésről és a befogadásról

A kirekesztésről és a befogadásról.

Családi rendszerállítás.

 Az ősi törzsi közösségekben a kirekesztés volt a legnagyobb büntetés, egyenlő a halállal. Egészen egyszerűen azért, mert természetes körülmények között az élet, az ember számára egyedül fizikailag veszélyes, lelkileg elviselhetetlen.

Nem volt egyéni lélek, csoport lelkek voltak.

Ezt az egymáshoz tartozást valahol mélyen mindannyian magunkban hordozzuk még akkor is, ha a civilizáció minden vívmányával, és az egyéni érdekek előtérbe helyezésével igyekszik ezt elfeledtetni.

Nem csak fogyasztó polgárok, hanem érző lények vagyunk. Egy ősi érzéseken alapuló rendszer szerint működünk. Csak kívülről, csak látszólag tudunk ettől eltávolodni.

Minél jobban eltávolodunk az eredeti rendtől és minél inkább a mesterségesen felépített látszat valóság szerint élünk, annál fájdalmasabbnak, válságosabbnak éljük meg az életünket.

 Az ember képes egyedül véleményalkotásra. Ezzel befogad, vagy kirekeszt az életében, attól függően, hogy kit, mit, hogyan érez biztonságosnak a maga számára.

Eltávolodva az Isteni törvényektől, kialakultak az érdek csoportok, érdekközösségek, bélyeget, címkét ragasztottak bizonyos viselkedésekre, egyiket dicséretesnek, másikat büntetendőnek bélyegezve.

Így történhetett meg, hogy akár a szerelem, akár a várandósság, ez a két szent állapot is, bizonyos helyzetekben, mint bűn jelenhetett meg a köztudatban.

A vélemény így átalakult ítéletté.

A fájdalmas eseményeket mindenki igyekszik elfelejteni, a szégyenleteset, eltitkolni, meg nem történtnek tekinteni. De a múlton nem lehet változtatni. A meghalt, börtönbe zárt, háborúban elveszett, megerőszakolt, megejtett, eltitkolt történetek, emberek, részei a rendszerünknek. Az életük tapasztalatai, a sorsuk tesznek minket azzá, akik vagyunk.

Sokan nem gondolnak arra, hogy valamilyen formában, szinte mindannyian érintettek vagyunk ebben a kérdésben. Vegyük csak azt a tényt, hogy a legutolsó nagy háború, a II. Világháború nem is olyan távoli esemény.

Bármilyen furcsán hangzik, de az elkövetők, akik meggyilkolták, megerőszakolták, megkínozták valamelyik családtagunkat, a családi rendszerünk részévé válnak.

Lelki békét teremteni csak úgy tudunk, ha felismerjük és visszafogadjuk őket.

A családi rendszerállítással, a racionális elme számára megmagyarázhatatlanul, a térben, a szobában, a körközepén a jelenlévők által megszemélyesítve megjelenik egy lélek kivetülése. Egy esemény kapcsán, amire éppen szüksége van a megbékéléshez, minden, amit magában hordoz, a szülei, vagy akár bármelyik ősének emlékezete.

Nagyon érdekes és jól láthatóvá válik, hogy például egy kisebb zavar esetén, a mező is csak viszonylag enyhe rendezetlenséget mutat, de van úgy, hogy alig kibogozható, több szálon futó esemény áradat jelenik meg a képben.

Régen elfeledett titkokra derülhet fény, szégyenfoltnak számító eseményekre láthatunk rá….

A titkok mindig nagyon súlyos bűntudatot rejtegetnek, miattuk megszakad a szeretet energiájának áramlása, betegség lép fel, boldogtalanság, cselekvő képtelenség. A gyógyulást a megbocsátás, a kirekesztettek visszafogadása hozza el.

Gyönyörű mondatok hangzanak el:

Visszafogadlak a szívembe. A részem vagy. Most már újra látlak. Tisztelem az életedet és elfogadom.

Drága édesanyám, köszönöm, hogy életet adtál nekem, ez a legtöbb, amit adhattál. Az élettel lehetőséget kaptam arra, hogy ha valami hiányzik, azt megszerezzem a saját tehetségemet felhasználva.  Nézz rám szeretettel, ha egy kicsit, csak egy kicsit boldogabb az életem, mint a tiéd volt.

Nagyon fáj nekem, hogy bántottál, de eljött az ideje, hogy megértselek és elfogadjalak olyannak amilyen vagy, hiszen a részem vagy, hiszen ha te nem lettél volna, ha bármi másképp történt volna, én sem lehetnék ma az, aki vagyok. Te vagy számomra a legtökéletesebb „anya, apa, testvér.”

Ez egy nagyon fontos mondat, mert minden a múltunkban zajló esemény meghatározza azt, aki lett belőlünk itt a jelenben, és akivé válni tudunk majd a jövőben.

Ha ezt a tényt el tudjuk fogadni a szívünk mélyén igazán, akkor megtanuljuk elfogadni saját magunkat.

Elfogadással elengedjük a múltat, hogy a jelenben tiszta lélekkel cselekedve teremtsük meg a jövőt.

Érdemes ezeket a mondatokat közel engedni a szívünkhöz és egy kis csönddel hagyni ott munkálkodni.

Katona Mária